A Balatonlellei Művelődési Ház adott otthont 2012. március 10-én a Somogy Megyei Egyéni Sakk Diákolimpiának. Ide a Somogy megyei iskolák legjobbjai juthattak. Majdnem nyolcvanan küzdöttek a továbbjutásért a budapesti országos döntőbe. 12 korcsoportban díjazták az első 6 helyezettet. A legkisebbek 6 esztendősök voltak, a legnagyobbak közül pedig volt, aki már elmúlt 18 éves. Iskolánkat11 tanuló képviselte.
Ebben az évben is megtartottuk szép kiejtési versenyünket német nyelvből.
Március 14-én került megrendezésre a fizikaversenyünk. A környékbeli iskolák is képviseltették magukat, akik bejutottak a második fordulóra: Balatonboglár, Balatonszentgyörgy és Lengyeltóti.
Április 30-án, szombaton reggel hat óra előtt pár perccel csupa álmos arcot lehetett látni az iskola előtt. De hogy szünetben, hajnalok hajnalán mit keresünk ott? Szegedre mentünk!
Az Apáczai Kiadó a Szivárvány újsággal közös szervezésben az 5. és 6. osztályos tanulók részére is hirdetett egy komplex tanulmányi versenyt „Apáról fiúra…” címmel.