Április 30-án, szombaton reggel hat óra előtt pár perccel csupa álmos arcot lehetett látni az iskola előtt. De hogy szünetben, hajnalok hajnalán mit keresünk ott? Szegedre mentünk!
A Mozaik kiadó és a Csizmazia Alapítvány minden évben meghirdeti országos pályázatát, amelyre több, a természet megfigyelésével kapcsolatos témában várják az irodalmi pályamunkákat , rajzokat, maketteket és filmeket. Tatabányától Vásárosnaményig, Szombathelytől Gödöllőig, és Szegedig rengeteg pályázó volt.
Ebben az évben iskolánkból 10 pályázatot is küldött be Margit néni . Mészáros Eszter a (7.b) 1 hetes nyári táborozást nyert , Kurucz Beatrix (6.a) és Markovics Rebeka 7.b osztályosok pályamunkáit könyvjutalommal értékelte a zsűri . De azok is akik nem lettek helyezettek , jutalmul egy szép szegedi kirándulásra mehettek.
Amikor reggel elindultunk,még mindenki csendben volt,de ahogy kezdtünk felébredni,úgy lett egyre hangosabb a busz. Amint megérkeztünk, megcéloztuk az első cukrászdát. A díjátadó 11 órakor kezdődött ahol sok szép nyeremény talált gazdára. Meghallgattuk és megnéztük a nyertes pályamunkákat a csodaszép verseket, valamint egy ugyancsak gyerekek által készített filmet .
A ceremónia után ellátogattunk a Szegedi Vadasparkba. Sok érdekes, szép, veszélyes vagy éppen visszataszító állatot láttunk. Mujkó, a hím oroszlán, érdeklődő pillantásokkal vizslatott minket. Ursula, a szürkefarkas pedig hangos vonyítással fogadott. Megsimogathattuk a nyuszikat, szurikáták után leskelődtünk,és lámával fotózkodtunk.
Élménydús nap volt, fáradtan,de nagyon boldogan térünk haza.
Köszönjük Rangli Margit tanár néninek aki elvitt minket , és Kenéz István polgármester bácsinak aki támogatott minket, hogy részt vehessünk a díjkiosztó ünnepségen , és ezen a szép kiránduláson.
Katona Eszter 7.b