Iskolánk hetedik évfolyamos osztályfőnökei pályázatot nyújtottak be a Ski 43 Program Nonprofit Zrt. tavalyi kiírására. A cég az idei évben 20 000 gyerek számára biztosított lehetőséget arra, hogy ingyenesen élvezhessék a téli sportokat az eplényi síarénában. A pályázat sikeresnek bizonyult így a hetedikeseink február 17-én nekivághattak az egynapos kalandnak.
Az élményteli eseményről, így számoltak be a szemtanúk:
Síelni vagy nem síelni Eplényben?
Egy átlagosnak hitt csütörtöki napon a 7. évfolyam osztályfőnökei bejelentették, hogy jelentkeztek egy pályázatra.
Ez a pályázat egy egynapos eplényi síelésről szólt.
Körülbelül egy héttel később magyar óra előtti szünetben bejelentették a nagy hírt.
- Kedves gyerekek, nagy hírünk van számotokra!-kezdte Piroska néni.
- Megnyertük a pályázatot?!-kiáltottuk egyszerre.
Az osztályfőnökeink egy fejbólintással megerősítették feltételezésünket. Elmondtak néhány tudnivalót. Az egészet végighallgattuk higgadtan, pókerarccal. Jaj, dehogy! Nehogy elhiggyétek, hogy ez történt! Az egész évfolyam ugrándozott és visítozott. Mindenki izgatott volt, és várta, hogy síléc legyen újra a lábán, és hogy fitogtathassa sítudását.
Elérkezett hát a várva várt szerdai nap. A csoport fele busszal, a másik fele autóval indult Eplénybe. Sajnálatos módon Piroska néni megbetegedett ,így nem tudott eljönni. Mikor felszálltunk a buszra, mindenki elhelyezkedett. Sabine néni megosztott velünk néhány információt. Miután befejezte tájékoztatását, azután a társaság jóízű beszélgetésbe és filmnézésbe kezdett.
- Persze ez alól kivételek voltak a fiúk, akik mint mindig, most is hátul bömböltették a zenét.- Mirella visszaemlékezése.
- Eközben az autóba beszállva bájos csevejbe kerültem a családdal. Természetesen csodás volt az út és ez az emlék örök marad. -Blanka és Rhode emlékezései az autóútról.
Volt egy-két kitérő, de végül 2 óra felé sikeresen odaértünk. Mindenki várta, hogy végre síelhessen, és hogy megpillanthassa a pályát. De végül történt valami, amire senki sem számított, egy váratlan fordulat.
Egy sajnálatos félreértés történt. A pályázat kiírói elnéztek egy csapatot, akik lemondták a síelés lehetőségét, és minket húztak ki helyettük. Úgy tűnt, a síelni vagy nem síelni kérdésre a válasz eldőlt. Mindenki csalódott volt, és páran már fontolgatták a hazatérést. Sabine néni kitartásával tartotta bennünk a lelket, így sikerült orvosolni az akadályt. Addig egy páran leültünk a földre, és összedobtuk, amink van, vagyis csaptunk egy szegényes lakomát. Hamarosan újra felvehettük a „kényelmes” síbakancsokat. Kezdő, középhaladó és haladó csoportokba osztottak, majd színek szerint besoroltak minket. Ezután végre elkezdődhetett a megérdemelt síelés. Az elején igaz nehézkesen indult, estünk, keltünk, de végül belejöttünk. A felvonóval is volt egy kis problémánk, de most ha azt mondanám, hogy a végén sikerült megbékélnünk vele, akkor hazudnék. Abba valahogy nem sikerült visszazökkenni. Végül elégedetten, fáradtan, de élményekkel gazdagon indultunk vissza. Már korgott a gyomrunk, de meglepetésünkre, vacsora várt minket. Csirkefalatkák, sülkrumpli és fánk. Ez volt a vacsoránk. Ahhoz képest, hogy kevésnek tűnt, laktató volt, de ha valaki éhes maradt, akkor tudott enni egy otthonról hozott szendvicset is. 6 óra körül indultunk haza és másfél órán belül otthon voltunk. Másnap fáradtan kullogtunk be az iskolába. Amikor azt kérdezték:
- Na, kipihentétek magatokat?
Természetesen a válasz nemleges volt, mert egy nagyon hosszú, fárasztó délutánt éltünk meg.
Persze mindenki vidám volt, hogy ilyen élményben lehetett része. Természetesen elképzelhetetlen volt, hogy odafigyeljünk órán, mert még újak voltak az élmények. Nagyon hálásak vagyunk Piroska néninek és Sabine néninek, hogy ezt megszervezték nekünk!
Készítette: Márkus Mirella 7/b, Karalyos Blanka 7/a, Bálint Rhodé 7/a osztályos tanulók
